Szent Mihály fatemplom és harangtorony, Ivaskófalva
A fából készült, Szent Mihály tiszteletére felszentelt templom és harangtorony Ukrajna ilosvai járásában, Ivaskófalva községben található. A templom nemzeti jelentőségű építészeti műemlék, és a falu legfontosabb látnivalója.
Az építés dátumát az ajtófélfába vésték: 1658. A szentélyt tölgyfából építették, míg többi részt vörösfenyőből A főhajó és a bábinec sarokrészeit bevésték. A három épületrészből álló, egyenlő szélességű bábinec és hajó után a szentély kissé keskenyebb. A nyugati oldalon elhelyezkedő tornác nyitott. Mindhárom épületrészt zsindelytető fedi.
A bábinec fölött emelkedik, az alapvetően nem túl magas torony. A hajót és a szentély dongaboltozat, a bábinecet síkmennyezet fedi.
A dél-nyugati oldalon áll a szintén műemlékké nyilvánított harangtorony. Fából épült, tornácos, négyzet alaprajzú, kétszintes. Sátortető fedi.
Hirdetés












Friss hozzászólások
4 hét 3 nap
5 hét 19 óra
8 hét 1 nap
10 hét 6 óra
11 hét 18 óra
16 hét 3 nap
20 hét 3 nap
21 hét 2 nap
21 hét 2 nap
21 hét 2 nap